Keresés

Ágyi poloska megelőzése – hogyan csökkenthető a fertőzés esélye?

Az ágyi poloska megelőzése sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldás, mint a már kialakult fertőzés megszüntetése – legyen az bármilyen fázisban. Ugyan teljes védelem nem létezik az élősködő ellen, néhány óvintézkedéssel jelentős mértékben csökkenthető a bekerülés és az elszaporodás kockázata. Maradjon velünk és megtudhatja, hogy mire figyeljen használt berendezési tárgy vagy ruhanemű vásárlása során és milyen körültekintéssel járjon el egy utazásból történő hazaérkezést követően.

ágyi poloska megelőzés

Hogyan kerül ágyi poloska a lakásba?

Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy az ágyi poloska megjelenése semmilyen összefüggésben nincs a tisztasággal és a higiéniával. Természetesen egy rendszeresen monitoringozott és átforgatott lakásban korábban észrevehetők az ágyi poloska jelei, azonban megjelenésük egyáltalán nincs egyenes arányban a felmosás és porszívózás gyakoriságával. 

Az ágyi poloska számára egyetlen tényező fontos igazán: az ember közelsége, hiszen kizárólag vérrel táplálkozik.

Ebből kifolyólag az ágyi poloska megelőzés első lépése minden olyan helyzet megismerése, megértése és felismerése, melyek megtörténtekor ott kell villognia annak a képzeletbeli, óriási felkiáltójelnek!

  • Tömegközlekedés

Taxi vagy villamos? Bahama vagy a belvárosi munkahely? Teljesen mindegy! A tömegközlekedési eszközök, a taxik, a szervezett buszos kirándulások, a repülők, mind-mind megszámlálhatatlan ember által használt utazási eszközök, melyek potenciális ágyi poloska átadó- és átvevőhelynek minősülnek. Valaki észrevétlenül elhozza otthonról, lepottyan róla, majd valaki más ruházatán vagy táskáján pedig új otthona felé veszi az irányt.

  • Szállások, éttermek, mozik, kórházak

Teljesen mindegy, hogy egy Michelin csillaggal rendelkező étteremből, egy 5 csillagos méregdrága szállodából, moziból vagy kórházból érkezett haza. A forgatókönyv az előzővel szinte megszólalásig azonos marad. Az ágyi poloskát behurcolással (bőröndben, ruhán, hátizsákban) még a legnívósabb helyről is hazaviheti.

  • Használt bútor, ruhanemű és berendezési tárgyak

Amikor másodkézből szeretne vásárolni, akkor különös körültekintéssel kell eljárnia. Ha lehetősége van személyesen megtekinteni a tárgyak (pl. szekrény esetén), akkor ágyi poloska jelek után kutatva érdemes alaposan átvizsgálni a bútort és magát a lakást is átpásztázni – persze csak óvatosan, nehogy azt higgye a tulajdonos, hogy éjszakai besurranókra kell számítani a következő napok valamelyikében. Ilyenkor különös figyelmet kell fordítani a sarkokra, szegélyekre, korcra, varrásmenti és zegzugos részekre, illesztésekre.

Rendelés esetén a kíváncsiság ne írja felül az óvatosságot. A csomagot lehetőség szerint valamilyen világos felület felett (pl. fürdőkád) bontsa ki és vizsgálja át, mielőtt használatba venné.

  • Lomtalanítás

Sajnos sokan visznek haza mások által utcára leselejtezett, kidobásra ítélt darabokat. Ráadásul azok, akik fittyet hánynak a szabályokra, ilyenkor szabadulnak meg az ágyi poloskával fertőzött matracoktól és bútoroktól. Az ágyi poloska szétszóródása, elterjedése minden lomtalanítás idején fokozott kockázatot jelent.

Soha ne vigyen haza a lomtalanításból tárgyakat és bútorokat!
Soha ne lomtalanítson ágyi poloskával fertőzött, menthetetlen matracokat és bútorokat!

  • Átfertőződés

Olyan társasházakban, ahol a kialakult populáció számára már nincs elegendő táplálék, a fertőzés tovább eszkalálódik. Az ágyi poloskák lapított formája és karmocskákkal végződő lábai segítségével könnyedén közlekednek függőleges, sík felületeken, panelillesztések, gáz és villanyvezetékek mentén. Nagymértékű elszaporodás esetén akár saját szemével is láthatja, ahogy a konektor vagy a villanykapcsoló burkolata alól másznak ki a vérszívó rovarok.

A felsoroltakon kívül számos más helyzet is kiindulási pontja lehet egy ágyi poloska fertőzésnek. A szociális, oktatási intézmények, a vendégfogadás és vendégség, a költözés egyaránt növelhetik a behurcolás kockázatát.

Ágyi poloska megelőzése – létezik még megoldás vagy mítosz az egész?

Talán bátran kijelenthető, hogy az ágyi poloska az egyik legkiválóbban rejtőzködő rovar. Ezen tulajdonságának köszönhetően szinte észrevétlenül jut be és szaporodik el az otthonokban. Ahhoz, hogy időben felismerje az ágyi poloska jelenlétét kihagyhatatlan olvasmányok közé tartoznak korábbi bejegyzéseink, az ágyi poloska jelei, valamint a legelső és legfeltűnőbb tünet, az ágyi poloska csípés felismerése.

Joggal jelenti ki a kedves olvasó, hogy „Én ugyan nem akarok eddig jutni! Mit lehet tenni az ágyi poloska megelőzés érdekében?”

  • Utazás után ne pakoljon azonnal a szekrénybe!

A bőrönd tartalmát, akár tiszta, akár szennyes ruháról van szó, mielőbb, minél magasabb hőfokon mossa ki, a bőröndöt pedig alaposan vizsgálja át és porszívózza ki. Így nemcsak a megutaztatott rovartól, hanem az esetlegesen lerakott petétől is gyorsan megszabadulhat.
  • Hazaérkezés után ruhacsere!

Hazaérkezve a levetett ruháját alaposan rázza át a fürdőkád vagy a zuhanytálca felett, majd ezt követően tegye a szennyesbe. Akármilyen fáradt, minden esetben cserélje le otthon a ruháját!
  • Ne vásároljon használt matracot!

A használt matrac, a kárpitozott bútor az egyik legnagyobb kockázati tényezők. Ha mégis visszautasíthatatlan ajánlatba ütközik, akkor alaposan vizsgálja át a varrásokat, hajlatokat és rejtett részeket.
  • Lomizás kincsei

Soha, semmilyen körülmények között ne vigyen haza lomtalanítás során talált kincset, akármilyen csábító is az!
  • Rendszeresen vizsgálja át az ágyat!

Havonta legalább egyszer érdemes tüzetesen átnézni, átgőzölni a matrac varrásait, az ágyrácsot, az ágykeretet és a fejtámlát. A nagyobb, mosógépben nem mosható párnákat se felejtse ki a sorból.
  • Zsúfoltság megszüntetése

A poloskák rendkívül kedvelik a szűk búvóhelyeket. Nemcsak a korc és a bútorillesztések, hanem a fölösleges dobozok, textíliák és ritkán mozgatott tárgyak, szekrény mögötti területek is kiváló rejtekhelyet biztosítanak számukra.
  • Figyeljen az első jelekre!

A reggeli csípések, a fekete ürülékfoltok vagy a vedlett bőr, melyek teljes egészében megtartják a rovar formáját már a fertőzés korai szakaszában is megjelenhetnek. Ha ilyet tapasztal, ne várjon heteket az átvizsgálással.

Ágyi poloska megelőzése rovarirtással

Megelőző ágyi poloska irtás létezik, azonban vannak korlátai. 

Egy szakszerű megelőző kezelés képes elpusztítani az ingatlanban esetlegesen már jelen lévő, még fel nem fedezett egyedeket, és képes megelőzni a szomszédos lakásból átvándorolni vágyó vérszívó rovarokat. Ezzel a szolgáltatással csökkenthető egy rejtett fertőzés kialakulásának esélye.

A megelőző irtás nem nyújt tartós védelmet az ellen, ha a rovart Ön hurcolja be. Éppen ezért az ágyi poloska megelőző kezelés önmagában nem helyettesíti, hanem hatékonyan kiegészíti a körültekintést.

Figyelem!

Az ultrahangos riasztók, az illóolajok, a gőztisztitás és az interneten gyakran ajánlott házi praktikák hivatalosan nem nyújtanak bizonyított védelmet az ágyi poloska ellen! Ezek alkalmazásával önmagában nincs probléma, azonban hamis biztonságérzetet adhatnak.

Trió Vár Rovarirtó Társaság – Ágyi poloska irtás – 06 30 953 6318

Ha szeretne ágyi poloska irtást rendelni - akár megelőző jellegűt, akár aktív fertőződés esetén - hívja kollégáinkat! Állunk szíves reldelkezésére!

Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel!

Facebook
LinkedIn
WhatsApp
Email
Ha blogunkat érdekesnek tartja, olvassa el a témához kapcsolódó további írásainkat is!
AJÁNLATKÉRÉS / MEGRENDELÉS