Nyestek mindig is voltak, vannak és lesznek. Fontos részét képezik az ökoszisztámának, irtásuk nem véletlen tilos, vadászati engedélyhez és idényhez kötött tevékenység. A városiasodással az eddig lakatlan, erdős területek beépítésével az ember jelentősen lecsökkentette az állatok élőhelyét, köztük a nyestét is. Ő viszont alkalmazkodik. Elvetted, ami az enyém? Hát én is elveszem, amire szükségem van.
Megmutatjuk, milyen eszközök vannak a kezében ahhoz, hogy megóvja tulajdonát: ismerjen meg 10 lehetőséget nyest ellen.
Biztos, hogy nyest ellen kell védekezni?
Ahhoz, hogy lépésről-lépésre felállíthassa a megfelelő megelőzési vagy űzési stratégiát nem árt pontosan tisztában lenni azzal, hogy mégis kivel áll szemben. Rongálásra, károkozásra ugyanis nemcsak a nyest képes. Más ház körül sertepertélő, emberközelségre vágyó élőlények is vannak, akikkel jócskán meggyűlhet a baja, ha nem elég körültekintő.
„A padláson valami zörög és kapar. Talán nyest van a házunkban?” című bejegyzésünkben már részleteztük, hogy milyen jelek támaszthatják alá a nyest ottlétét. Az ürülék mérete és formája, a lábnyomok, a szerkezeti hibák, a mennyezeti vizesedés, a kábelrágás következtében kialakult áram- vagy szolgáltatás-kimaradás mind árulkodó jelek lehetnek. Ám a beltéren kívül nem árt, ha odakint is terepszemlét tart, ugyanis a nyest a vonulási útvonalon és a gépjárművek tetején előszeretettel potyogtat el jellegzetes méretű, formájú és tartalmú ürüléket. Kiemelt ürítési pontjai közé tartozik az autó antennája – legyen az bármilyen méretű és formájú.
Ha a feje feletti ramazúri halkabbnak bizonyul a hallott beszámolók hozzávetőleges decibeljétől,
ha a végtermék közel sem hasonlít a képen látottakra,
ha a bejutás nem a tetőnél, hanem esetleg a házhoz csatlakozó tároló aljából, a falak belsejéből történt, akkor érdemesebb más fajokat is a gyanúsítottak listájára állítani.
Ha pedig mégis a szóban forgó, bűbáj külsővel rendelkező menyét lenne a befutó, akkor kösse fel a gatyáját, ha saját maga kívánja orvosolni és elűzni otthonából. Segítségül adunk néhány – számtalan alkalommal kipróbált, ám hatásosság szempontjából megkérdőjelezhető – tippet, mellyel a nyest ellen küzdők próbálkoznak.
10 lehetőség nyest ellen
Nyest ellen házi praktikákkal küzdeni, olyan, mint a nagy nyeremény érdekében minden héten feladni a lottószelvényt. Vagy bejön, vagy nem.
Akadnak olyan megoldás javaslatok, amik szinte már minden kezdő és haladó károsult tudatába beivódott opciók. „Szuper” ötleteket lehet meríteni az internetről. Kimondottan PRO a Facebook Nyest ellen küzdők csoportja. Folyamatosan érkeznek rá jobbnál-jobb megoldások. Ebből csemegéztünk most picit…
- PET-palack: vízzel töltve autó köré.
- Kutya/kutyaszőr: a kutya elriasztja a betolakodót, a kutyaszőrrel borított rész pedig elűzni (hacsak nem hasznosítja újra a fészeképítésben).
- Emberi vizelet: szúrós szaga űző hatású.
- Ultrahangos nyestriasztó: frekvenciasávja sérti a nyest fülét – elvileg.
Aerosol nyest ellen
A gépjárművédelem talán egyik legelterjedtebb és leggyakrabban használt anyaga. Használata egyszerű, kiskereskedelemből is könnyen beszerezhető. Célja az nyest elleni küzdelemben a távol tartás: a spray olyan illatanyagot tartalmaz, melynek következtében a rongáló messziről elkerüli a területet. Jobbára a motortérre, vagy kisebb padlás kezelésére alkalmazzák.
Nyestpor
Nagyobb területeken, padláson szokás szétteríteni. Célja az aerosoléhoz hasonló. Ahogy a nyest áthalad a kiterített poron, az rártapad a szőrére. Olyan illatot tartalmaz, mely sérti az orrát és menekülésre ösztönzi az állatot.
Benzines rongy
Ha már a nyest érzékeny orránál tartunk, akkor fontos megemlíteni egy kevésbé elterjedt, ám „akár még működhet is” praktikát. Néhányan benzinnel átitatott rongyot helyeznek el a fertőzött terület bizonyos pontjain, bízva abban, hogy az üzemanyag szúrós szaga messzire elűzi onnan a hívatlan lakótársat. (Bár ez a teória szerintünk már ott megdől, hogy ha az állat utálja a benzin szagát, akkor miért megy be a kocsi motorterébe?!)
Citrusfélék, citromfű, illóolajok
Bizonyos elbeszélések szerint a nyestnek nemcsak a levendula illatával gyűlik meg a baja, hanem a citrusfélékével, illetőleg a citromfűvel is. Ugyan illóolaj változatban is mind elérhető, javasolt a valós gyümölcs vagy növény használata. A citrommal bekenheti még a motorblokkot is, a citromfüvet pedig nemcsak a padlásra, de az autó motorterének belsejébe is fellógathatja. Apropó, lógatás…
Wc golyó, illatosító
Igen, még mindig az illatoknál tartunk. Nyest ellen, padlástérre a wc golyót és az illatosítót nem feltétlen javaslom, mert annyit kellene belőle összevásárolni, amiből már könnyedén kifutná egy professzionális, szakember által végzett nyestűzés is. Ám az autókba, gépjárművekbe előszeretettel aggatják a tulajdonosok – kisebb-nagyobb sikerrel persze. Kombinálható a citrom szétmajszolásával és bármilyen kiskereskedelemben kapható aerosollal.
Tudni kell, hogy minden nyestűzésre alkalmas szer – legyen az professzionális vagy háztartásbeli – célja azonos: az űzés. Mind olyan illatot tartalmaz, mely a nyest számára elviselhetetlen, bundájára tapadva menekülésre ösztönzi az állatot.
Élvefogó csapda
A szagokon és illatokon túl vannak egyéb, gyakorta alkalmazott módszerek is. Mind közül talán a legnépszerűbb, az élvefogó csapda kihelyezése. Ennek a lehetőségnek már számtalan szót szenteltünk, ezért, ha többet szeretne tudni az élvefogó csapda adta lehetőségekről, akkor olvassa el a „Mitől lesz sikeres a nyestcsapda?” című részletes leírásunkat.
Macska
Vicc vagy halálosan komoly? Önre bízzuk, hogy elhiszi-e, azonban nem árt tudnia: írásaink kizárólag megtörtént eseményeken alapulnak.
Vidéken a macska „haszonállat” számba megy. Portánmaradása addig indokolt, míg elvégzi feladatát, vagyis elfogja az egeret. Vannak, akik tovább gondolták a macska ház körül betöltött szerepét és nyest ellen is bevetik puhatappancsú, éles karmú kedvencüket. Egyszerűen felengedik Cicót a padlásra és már kezdődhet is a „kinek a bajsza hosszabb” küzdelem.
Hangos zene, folyamatos zaj
Ha sikerül kifülelni az állatot már akkor, amikor első terepszemléit tartja, akkor könnyebben elűzheti egy nagy dörömböléssel, csattogással, hangzavarral. Nem fog eszébe jutni beköltözni egy ilyen hangos helyre. Ám, ha lemaradna a lakásnézőről, akkor is van még mit tenni: várja meg míg a szomszédok elmennek dolgozni, tekerje maxra a basszust és a hangerőt, majd indulhat a buli. A füldugó a barátja lesz, de lehet jobban jár, ha ekkora időzíti a paradicsomok kacsolását.
Alufólia, fényes fólia
Nem, még nem merítettük ki a gépjárműmentések lehetőségeinek tárházát. Nagyon sokan esküsznek arra, hogy ha alufóliával terítik be az autó elejét és hátulját, illetőleg, fólaigalacsint helyeznek az antennára, akkor a nyest megijed a saját visszatükröződő képmásától és esze ágában sem lesz felmászni rá. Ezen célt szolgálják a kocsi köré kihelyezett vizespalackok is.
Zacskót az ablaktörlőre
Tudja, vannak ezek a zacsik, amiket a hátsó ablaktörlőre szoktak ráhúzni, amikor beáll a gépi mosóba. Na, ennek nyest ellen a továbbfejlesztett változata az, amikor teljesen mindegy, milyen zacskót húzunk rá az összes ablaktörlőre és antennára. Állítólag beválik, mi még nem próbáltuk…
Ha Ön kipróbálta valamelyik módszert, ossza meg velünk tapasztalatát! Kíváncsiak vagyunk az eredményekre.
Szakemberrel nyest ellen – a porozás
A szakember által nagykereskedelemben megvásárolt és a kiskereskedelemben kapható nyestpor koncentrációjában, összetételében meglehetősen eltérőek. A bolti szerek jelentősen kisebb hatóanyag-tartalmúak, mint az általunk használtak. Nem tartjuk vissza a kísérletezétől, de ha biztos és gyors megoldást szeretne elérni, akkor javasoljuk, hogy tárcsázza a Trió Vár telefonszámát, hogy mihamarabb a helyszínre érkezhessük.
Szakértőink nagy nyomású porzógép segítségével pillanatok alatt szétterítik a padláson, vagy bármilyen más kezelendő felületen a nyestűző port – mindezt bontás nélkül. Ha a padlástér zárt, akkor elegendő mindössze egy apró lyuk, melyen befér a kompresszoros gép fúvókája. Így akár 10 méter hatókörben is szét tudjuk szórni a magas koncentrátumú, levendula aromájú nyest elleni űzőszert.
Miután a nyestek – utódaikat sem hátrahagyva – elköltöztek, ne felejtse el az alapos takarítást, a fertőtlenítést és azokat a karbantartási, javítási munkálatoknak az elvégzését, mellyel megakadályozhatja, hogy a jövőben ismét beköltözzön Önhöz a nyest.
Trió Vár Rovarirtó Társaság – Nyestriasztás – 06 30 953 6318
Mindent kipróbált már nyest ellen, ám a kísérletezések kudarcot vallottak? Hagyjon fel a felesleges körökkel, tárcsázza a Trió Vár munkatársait, akik rövid időn belül kiérkeznek a helyszínre és pontot tesznek végre a nyest ellen vívott csatározásaira.
Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel!
Ha blogunkat érdekesnek tartja, olvassa el a témához kapcsolódó további írásainkat is!





A padláson valami zörög és kapar. Talán nyest van a házunkban?

Miért ver tanyát a nyest az autóban? Hogyan előzhető meg a nyestkár?
